8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

 
 
 
 
Hagyományainkhoz híven a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap estéjén rendeztük meg a Berzsenyi-estet. A szokásos módon hetekig lázasan készültünk, hogy a tanév során előadott produkciókat színpadra állíthassuk, kicsit más módon, mint az eredeti körülmények között.
Újszerű volt viszont az idei Berzsenyi-estben, hogy négy iskola együttműködésének eredményeképpen született meg az est üzenete: az összetartozás gondolata. A gimnazisták produkciói mellett a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum diákjai néptánccal és névadójuk emlékét megidéző jelenettel színesítették a programot. Majd a fináléban az est szereplői, a maroshévízi és a berzsenyis diákok, továbbá a Marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, illetve a Mikszáth Kálmán Általános Iskola kórusa a Magyar vagyok című dalt adta elő nagy sikerrel.
Köszönjük minden közreműködőnek a színvonalas szereplést!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

Értékeink megyén innen és túl – Őrzi és folytatja a hagyományokat a Gimi "Értékőrzők" csapata

A Somogy Vármegyei Önkormányzat által szervezett és az Agrárminisztérium támogatásával megvalósított „Értékeink megyén innen és túl” vetélkedőre összesen negyvenhat általános- és középiskolai csapat jelentkezett. Közülük 12-12 jutott be a Zselici Csillagparkban megrendezett középdöntőbe.
Innét a második helyen jutott a kaposvári döntőbe a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium „Értékőrzők” csapata.
A feladatok ezúttal is sokszínűek voltak. Előzetesen egy „Somogyi identitás” plakátot kellett a csapatoknak készíteni, amely gyakorlatilag az első fordulóban megírt esszé képi megjelenítése. Tanulóink megmutathatták, mit jelent számukra a somogyi identitás, mit jelentenek a somogyi értékek.
A középdöntő lebonyolítása forgószínpad szerűen történt. Az első helyszínen a somogyi erdő és a vadászat került előtérbe, de somogyi táncok, népviselet, gasztronómia és tájszólás is része volt a feladatoknak. Ezt követően a csillagképekkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni a Csillagvizsgáló előtt, de a kilátó tetejéről látható értékeinket is fel kell ismerniük és egy kirándulást is terveztek. Emellett somogyi népi játékok ismeretéről is számot kell adniuk – egy agytornával és testmozgással. Az utolsó helyszín a Planetárium volt, ahol filmet láthattak a Csillagparkról, majd azzal kapcsolatos feladatokat kellett megoldani, de a Zselicről és annak élővilágáról is kaptak kérdéseket.
A feladatokat szakértő zsűri értékelte, minden területnek megvolt a felelőse. Huszti Gábor, Kövesdiné Panyi Antónia, Merczel István, Lőrincz Sándor, Polgár Tamás.
Az okleveleket Biró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke, Huszti Gábor alelnök úr és Kardos Kata szervezők adták át a résztvevő csapatoknak.
Az eredményhirdetés után a Ropolyi-tó mellett, csodálatos környezetben fogyaszthatták el a szervezők által biztosított ebédet.
A kaposvári Vármegyeházán megrendezendő döntőben a középdöntőből továbbjutott 6-6 általános iskolás és középiskolás csapat mérheti össze a tudását és felkészültségét április második felében.
Gratulálunk a csapatnak és további sok sikert kívánunk nekik a további megmérettetésekhez!
Köszönjük szépen a Somogy Vármegyei Önkormányzatnak és a Zselici Csillagpark munkatársainak a színvonalas rendezvény lebonyolítását és a vendéglátást!
A csapat tagjai: Tar Vivien, Bauer Ákos, Benkő Botond, Lőrincz Bence Béla (10.B osztály).
Felkészítő tanáruk: Szaka Zsolt

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

A kutyusoknak is legyen szép a Húsvét!
A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium Diákönkormányzata adománygyűjtést szervezett az „Assisi Szent Ferenc” A Hontalanná Vált Állatokért Alapítvány számára.
Az adományokat Klettner Hanna (főszervező), Sinka Líviusz (DÖK elnök) és Szaka Zsolt (DÖK segítő tanár) adták át a horvátkúti menhely bejáratánál.
Köszönjük a támogatók adományait! Reméljük minden összegyűjtött darab hasznosítható és ennek is köszönhetően szebb tavaszuk lesz a hontalan állatoknak!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

Rendhagyó kiránduláson vettek részt a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 11. és 9. évfolyamos tanulói. Kísérőjük Bauer Szilvia tanárnő és Szaka Zsolt tanár úr volt.
Iskolánk pályázatot nyújtott be a Rákóczi Szövetség március 15-höz kapcsolódó Diákutaztatási Programjának a keretein belül.
A program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, illetve ehhez kapcsolódóan minél több személyes kapcsolat szövődjön a magyar diákok, tanárok és iskolák között.
A pályázat a hagyományoknak megfelelően lehetőséget teremtett arra, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen a nemzeti ünnephez kapcsolódóan.

Iskolánkban, hagyományainkhoz híven a Berzsenyi-nap programjainak idén is része volt a Versdélután. A jelentkezőktől ez alkalommal egy kedvenc verset vártunk. Jöttek is szép számban. 41 versmondó adott hangot a néma szavaknak. Gimnazistáink mellett a Mikszáth Kálmán Általános Iskola, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, az Öreglaki Általános Iskola, a Buzsáki Általános Iskola és a somogyfajszi Festetics Pál Általános Iskola tanulói is színvonalas produkcióikkal bizonyították, hogy a vers sosem megy ki a divatból, hogy mindig megszólítja az új generációt. Szebbnél szebb klasszikus és kortárs versek hangzottak el. Köszönjük a diákoknak, hogy vállalták a szereplést és tanáraiknak a segítséget a felkészülésben! Találkozzunk jövőre veletek újra, ugyanitt!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezi a háromfordulós (iskolai, területi, országos) Zrínyi Ilona Matematikaversenyt. A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni a szervezők.
Az idei tanévben is több szép eredménynek örülhettünk, melyet iskolánk diákjai szereztek:
Németh Máté Barnabás, Németh Zsófia és Tóth Fedóra 11.A osztályos tanulók csapatban megyei 2. helyezést értek el, felkészítő tanáruk: Káplár Veronika.
Nyers Alexandra 10.B osztályos tanuló megyei 10. helyezést ért el, felkészítő tanára: Bohár Zsófia.
Németh Máté Barnabás 11. A osztályos tanuló megyei 6., Tóth Fedóra 11.A osztályos tanuló megyei 9., Németh Zsófia megyei 11. helyezést ért el.
Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő pedagógusoknak!"

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

Nyugodjék békében, tanár úr! 🖤
Uszanov Jurij (1947-2024)
Uszanov Jurij 1990-ben került iskolánkba és itt dolgozott nyugdíjba vonulásáig, 2008-ig. Rajzot tanított és kollégiumi nevelőtanári feladatokat is ellátott. Csendes, szerény művésztanárnak ismertük meg, aki munkája mellett, majd nyugdíjba vonulása után is aktívan alkotott. Festményei, grafikái a marcali kiállítások mellett több rangos hazai kiállításon is szerepeltek.
Emlékét megőrizzük.

IMG 3741

 

kamera További képek

Iskolánk sorsát szívén viselő szponzoraink közül legutóbb az Ősz Bútor Kft., a Green Tyre Zrt. és a Tilux Kft. felajánlásainak köszönhetően végeztünk fejlesztéseket az intézményben. A Green Tyre Zrt. a gimnasztika és szertorna termeket tette a diákok számára biztonságosabbá azzal, hogy ütéscsillapító burkolattal tudtuk ellátni ezen helyiségeket. Az Ősz Bútor Kft. és a Tilux Kft. pedig a tanári szoba több évtizeden keresztül használt konyhabútorát és padlózatát cserélte ki.
A diákok és pedagógus nevében is köszönjük szépen a felajánlásokat, segítségeket!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

A 10.B osztályos „Értékőrzők” csapatunk tagjai a szervezőknek köszönhetően az „Értékeink megyén innen” vetélkedő elődöntőjének a helyszínén egy látogatást tehettek. A négy fős csapatból hárman tudtak élni a lehetőséggel.
Kardosfán, a Zselici Csillagparkban – amely a nyilvántartott és elismert Somogyi Érték és Örökségünk - Somogyország Kincse – egy tartalmas csillagászati bemutatón, planetáriumi filmvetítésen vehettek részt, emellett megismerhették a Zselic élővilágát és a kilátóból a majdnem érintetlen zselici tájat.
Kis csapatunk sok-sok élménnyel gazdagodva térhetett haza, és már nagyon várjuk a csodálatos környezetbe tervezett megmérettetést.
Köszönjük a lehetőséget a szervező Somogy Vármegyei Önkormányzat és a Csillagpark munkatársainak!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek