Elhunyt Kis József iskolánk egykori matematika-fizika szakos tanára.
Az 1962/63- as tanévben került az akkor még Marcali Állami Általános Gimnázium nevet viselő intézménybe, pár évvel az Eötvös Lóránd Tudományegyetem elvégzése után. 30 évet töltött el iskolánkban, nyugdíjazásáig a tantestület tagja volt.
Tisztelettel adózunk egy olyan pedagógus emléke előtt, aki oktató-nevelő munkáját kiváló szakmai felkészültséggel végezte. Ezzel nagy tekintélyt vívott ki a diákjai és kollégái körében egyaránt. Sokrétű és alapos tudását jól előkészített és megszervezett tanórákon adta át diákjainak. A szakköri foglalkozásokon elősegítette a tehetségek kibontakozását. Évtizedeken keresztül volt a matematika-fizika munkaközösség vezetője, ahol nagy szerepet vállalt a fiatal, pályakezdő tanárok irányításában, támogatásában. Munkássága a maximális szakmai felkészültség és lelkiismeretesség jegyében telt. Tanári pályája beteljesült életet mutat, ami példaértékű az utókor számára.
Elismerésünket kifejezve búcsúzunk a Tanár Úrtól, aki örökre beírta nevét iskolánk történelmébe.
A temetés időpontja: január 30. 14.00-óra, a Központi temetőben.