Nemzeti Tehetség Program: Marcali – természettudományos kommunikáció
A Nemzeti Tehetség Program NTP-INNOV-22 „Innovatív tanulási környezet kialakítása és komplex tehetségsegítő programok megvalósítása” célú kiírásán 3 000 000 Ft-ot nyert pályázatunk.
Tehetséges fiatalokat célzó természettudományos, kommunikáció- és médiaismereti, digitális kompetenciák erősítését segítő – élmény-, felfedezés- és alkotásközpontú – komplex tehetséggondozó és tehetségfejlesztést biztosító programok megvalósítása a célunk.
Emellett a tanulás tanítását támogatjuk interaktív, játékközpontú eszközök megalkotásával. A résztvevő 9-10. évfolyamos tanulók több tudományterületet átfogó komplex gondolkodását gazdagítjuk, fejlesztjük.
A projekt várható eredményei:
- Tanulóink a megszerzett, elsősorban a tapasztalás útján elsajátított ismereteiket kamatoztatni tudják a mindennapi életben és a továbbtanulásuk során is.
- A nyitottság jegyében érdeklődő általános iskolások, és a résztvevő tanulók szülei is megismerhetik a tevékenységünket.
- A 9-10. osztályos tanulók az érdekes módszerek segítségével még jobban megkedvelhetik a tehetségterületeket.
- A résztvevők a pozitív tapasztalataikról beszámolnak társaiknak és a környezetüknek.
- A rövidtávú eredmények egy hosszútávú, előremutató folyamatot generálhatnak.
- A résztvevők nagyobb eséllyel és bátrabban indulnak a területekhez köthető tanulmányi versenyeken.
- A résztvevő pedagógusok módszertani eszköztára bővül a folyamatos önfejlesztésnek köszönhetően.
- A kiemelten legfontosabb rövid távú cél a sikerélmény biztosítása. Ha egy területen elhanyagolható a kudarcok száma a sikerkéhez képest, akkor a tanuló azt önkéntelenül és akár önállóan is fejleszteni fogja.
A közvetlen gyakorlati tapasztalatszerzésre kiegészítő tevékenységet tervezünk a program során:
- Tavaszi kirándulás – média + természet:
Mosonmagyaróvár (Futura), Halászi (Mosoni-Duna), Fertő-tó
- Rövidfilm készítése az elvégzett tevékenységekről
- Hagyományos vagy online kiállítás szervezése a produktumokból
A projekt vezetője: Kőrösi András
A projekt megvalósításában részt vesznek: Havranekné Balogh Andrea és Horváthné Csoszó Gyöngyi mentortanárok, Szaka Zsolt mentortanár és koordinátor.
A projekt külső szakmai partnerei:
- Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
- Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület
A program a Nemzeti Tehetség Program keretein belül a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósulhat meg.