Ősz óta izgalommal kísértük végig Nemes Jeles László Saul fia című filmjének nemzetközi sikereit. Órákon át olvastunk kritikákat, elemzéseket, tekintettünk meg interjúkat, beszélgetéseket az alkotókkal. Élőben néztük tanórán a Golden Globe internetes közvetítését.
Végre a múlt héten a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mozgóképkultúra-és médiaismeret fakultációsai húsz fővel s kísérő tanáraikkal együtt láthatta a filmet Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában. Köszönet Baloghné Bíró Mária tanárnőnek, hisz az ő segítségével jutottunk be a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulóinak tartott vetítésre.
Bízom benne, hogy Marcaliba is eljut a film, hisz ez az az alkotás, amit feltétlenül moziban kell először megnézni. S minél több tanulónak s persze felnőttnek is látnia kell!
Írta: Horváthné Csoszó Gyöngyi
Csütörtök délelőtt ismét összegyűltek a gimnázium tanulói az aulában, hogy a félév során a legjobb tanulmányi átlagot elért diákok jutalmat vegyenek át a közösség előtt. Büszkék vagyunk rájuk, példát mutatnak szorgalmukkal a többieknek. Az alábbi tanulók 4,5 felett teljesítettek:
2015. december 18-án az ebédlőbe várták társaikat és tanáraikat a 10. osztályosok, hogy együtt ünnepeljék az év utolsó tanítási napját, és együtt hangolódjanak rá az ünnep hangulatára.
Kedves felvételizők!
Az alábbi táblázatban az oktatási azonosító alapján tájékozódhatnak a központi írásbeli felvételi dolgozatok pontszámairól.
Az értékelt dolgozatokat megtekinteni és az értékelőlapokat személyesen átvenni 2016. január 25-én, hétfőn 8:00-16:00 óra között lehet.
További információkat az INFORMÁCIÓK > Felvételi menüpontokban találnak.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, elkezdődött a lázas karácsonyi készülődés a gimnáziumban. Ma délután újabb állomásához érkezett az advent. Az ebédlőt lelkes kilencedikesek lepték el, hogy ki-ki tudása szerint járuljon hozzá a karácsonyi mézeskalácsok elkészítéséhez.