8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Marcali gimnazisták Künzelsauban

 

Július 2-án, különösen korai időpontban, azaz hajnali 4 órakor idén is elérkezett az évnek az a napja, amikor a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulóiként megkezdtük utunkat kisbuszainkkal Künzelsauba. Immár 25. alkalommal biztosította Marcali és Künzelsau német testvérváros számunkra ezt a lehetőséget. A 14 órás út végén az újonnan érkezett diákok megismerhették fogadószüleiket, a korábban is itt jártak pedig újból köszönthették őket. Hétköznaponként 8 órától 12:15-ig a helyi Ganerben Gimnáziumot látogattuk és német nyelvű oktatásban vettünk részt. A tanítás befejeztével számtalan érdekes program várt minket, például első nap közös reggeli segített összekovácsolni a csapatot. Ezen kívül volt még minigolfozás Ingelfingenben, A Stahl gyár látogatása, túra Forchtenbergben, hétvégi kirándulás a bad mergentheimi vadasparkban, majd egy felejthetetlen közös este a Biergartenben. A hét utolsó napján pedig a Budapesti Operettszínház színészeinek előadásában a Csárdáskirálynő német nyelvű változatát tekinthettük meg. A második héten a mesés kisváros, Schwäbisch Hall utcáin barangolhattunk, majd Künzelsau városházában magyar gyerekdalokkal szórakoztattuk a német óvodásokat, azután pedig a Würthöz tartozó magánkönyvtárat látogattuk, mely érdekesebbnél érdekesebb könyvekkel volt tele. Majd pénteken egy különleges iskolába, a Freie Schule Anne-Sophie-be nyerhettünk betekintést, ami merőben eltért a megszokott iskoláktól, mind felépítés, mind tanítási módszer szempontjából. Ekkor azonban már az egész város készülődött a minden második évben megrendezésre kerülő Stadtfestre, amely aznap este vette kezdetét. Ezen hatalmas városi rendezvény megnyitóján mi is részt vettünk fogadószüleikkel, másnap pedig ugyanott süteményt és kávét árultunk az arra látogatóknak, majd a szorgos munka befejeztével ismét a Fesztiválon tölthettük a hátralévő időnket. A vasárnap reggeli készülődés szomorúan telt. A hazaindulás előtt könnyes búcsút vettünk fogadószüleinktől, és köszönetet mondtunk minden szeretetért és jóságért amit tőlük kaptunk, majd heves integetések közepette újból Marcali felé vettük az irányt. Mindenki vidám emlékekkel és rengeteg új élménnyel gazdagodva térhetett haza.

 

Írta: Csécs Janka és Schillinger Anna, Berzsenyi Dániel Gimnázium