8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

A Marcali Földrajzosok Köre szervezésében 2018. november 30-án Gruber László történelem-földrajz szakos középiskolai tanár, a Szegedi Tudományegyetem oktatója tartott iskolánkban előadást Japánról. 2005-ben a Japán Akadémia ösztöndíjasaként járt a „felkelő Nap országában”. Az akkori út során készített számtalan diakép megtekintése mellett egy nagyon élvezhető stílusú, sok-sok információt átadó előadást hallhattunk.  Egy teljesen más kultúrát ismerhettünk meg a kb. másfél óra alatt. Felváltva jelent meg a képeken, miként él együtt összhangban egymással a múlt szokásainak tisztelete és továbbvitele a legmodernebb technológiák alkalmazásával Japánban. Természetesen szó esett a Japánt veszélyeztető természeti katasztrófákról, illetve a II. világháborúban az országot ért atombomba támadásról is.

            Köszönjük Marcali Város Önkormányzata Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottságának a program megvalósulását segítő anyagi támogatását!

                                                                                                          Káplár Veronika